Ahogy betipegtem a terembe már csak az első sorban volt hely. Lehuppantam, és meglepetésemre az oktató férfi személyében, a nuku értelem és érzelem wécés fazont ismertem fel. Furán nézett ki ahogy zavarában, kissé idétlen testtartással és járással flangált a táblák között, de valami különleges mégis volt benne ami odaszegezte a szemem. A téma nem különösebben nyűgözött le mivel már százszor hallottam előtte, így nem volt jobb dolgom, nézegettem a srác igen intellektuális kinézetét, aki alapjáraton végülis az esetem volt. Magas, sötét hajú, kissé borostás, de nekem valahogy mégis túl jófiúnak tűnt a cuki kis szemüvegében.

Délutánra megnyertük a cég igennagymenő német ajkú igazgatóját egy fergeteges motivációs beszédre. Igazán kényelmes volt ahogy az arcomba mászva németül szövegelt, és nekem olyan fejet kellett vágnom, mint egy nem létező udvarias orgazmusnál. Pont ez az a nyelv amit szívből rühellek az iskolai rossz élmények miatt, és ha csak egy szót is meghallok futkos rajtam a hideg, úgyhogy igencsak nehezemre esett az lelkesedés.

A teremben körülnézve az átlag életkor keményen verte a huszonegykettőt. Én már akkor is több voltam, ezért a cég fő profilja nem volt különösebb hatással rám. Ami egyébként nem volt más mint egy álomvilág lévetítése, egy vízió átadása, miszerint kevés munkával pár év alatt, átlagon felüli életet élhetsz, és magasan az átlagfizu feletti bevételre tehetsz szert. Még- még hiteles is lehetett volna egy olyan ember szájából aki LV öltönybe virított, LV övvel, cipővel, nyakkendővel…- Vajon az alsónadrágjai is LV volt? Sanszosan…- , de a szépségiparban eltöltött jó pár évem alatt, nagyon sok befolyásos és igen gazdag embert ismertem meg, ezért én ettől nem estem hasra. Ha nagyon akartam volna, már egy mérhetetlenül milliomos férfi felesége lennék, és rohadtul semmit nem csinálnék a pénzköltésen kívül. Külső szemlélőként éltem meg az eseményeket, de furcsa volt látni a sok csillogó tekintetet, ahogy saját magukkal elhitették azt, hogy ez az ember aki előttük szónokol a szárnyaló sasokról meg egyéb állatságokról, keveset dolgozott azért, hogy most a több milliós szerelésében itt áll előttük. Alapvetően igen gyorsan kiviláglott az, hogy nem az okos munkaerő volt nyerő ebben a rendszerben, hanem akik tudnak nagyot álmodni, sokkal nagyobbat mint akár a képességeik azt megengedik.

Este a cég bulit rendezett, így zöld üzleties ruhám lekerült, és egy visszafogott, de elegánsan szexi, arany ruha váltotta. A party helyszínét igyekeztek igazán exkluzívvá tenni, hogy még pozitívabb benyomást tegyenek az újoncokra, de ez engem kevésbé érdekelt. Bulizni akartam, legurítani pár italt, és ismerkedni. A tökéletes szingli estét akartam, amiben már évek óta nem volt részem. Nézelődtem, dumálgattam, így esett, hogy volt szerencsém belebotlani, a magas beosztású közvetlen felettesünkbe is, akiről az első benyomásom nem volt túl pozitív. És ez, a sokadig találkozásunk után sem változott. Sőt...még most sem. Ő volt Chars. Chars első ránézésre nem éppen egy vezető típus, nem túl férfias jelenség. Alacsony is, vékonyka is, de tulajdonképpen nem a külsőségek a legnagyobb baj vele, hanem a viselkedése. Például marha rosszul hazudik, és ez kurvára nem áll jól neki, bár ő maga azt hiszi profi, és ezt nem lehet észrevenni….A „csak azért szólok hozzád te szerencsétlen hülye két mondatot, mert így illik, egyébként azt sem tudom ki vagy, és nem is érdekel, mert szarok rád”- stílus, ezért pár mondatnál tovább nem is fecséreltem rá a drága időm, bár neki ez akkor nem lett volna ellenére.

Itt meg kell álljunk egy kicsit...ugyanis akkor tévedt a szemem elé az a férfi, aki ezen a napon már a sokadik meglepetést okozta nekem. Ki más mint a "wécés" fiú? Akit ezennel ideje más titulusba helyezni, hiszen az igazgatói kinevezését ünnepelték akkor este. Érdekelt. Nem. Nem azért mert megtudtam, hogy igazgató, magasról tettem rá. Hanem mert annyira zavaróan furcsának tűnt a személyisége, ami olyan különlegességet adott neki, hogy már már kiabált, derítsem ki, ki ő- mi ő valójában. Ezzel együtt valami megmagyarázhatatlan zárkózottságot éreztem rajta, ezért egyértelmű volt, ő nem az a kategória akihez odarongyolok, hellószia, nah mesélj, és nem is ő az akit ma estére keresek…Vele beszélgetni akartam. A szemébe nézni, figyelni, és beszélgetni. Oda akartam menni hozzá,de egyértelmű volt, hogy ő egy csendes szemlélődő, akiről nem lehet tudni, hogy vad, vagy vadász, ergo azt sem lehet tudni, hogy elmenekül, vagy lecsap, ha a közelébe mész. Gyorsan megbeszéltem magammal, hogy nem megyek sehova, maradok és várok, hiszen minden úgy lesz, ahogy….