De honnan is ered ez a kifejezés, hogy nárcizmus? Nárcisztikus személyiség zavar? Nézzünk egy kis wikipédiát:

„ A görög mitológiában Narcissus egy délceg ifjú volt, aki sosem látta a tükörképét. Amikor Narcissus megszomjazott, megállt egy tónál, hogy igyon, és a vízben – akkor életében először - meglátta a tükörképét. Még sosem látott annál szebbet, és beleszeretett. Mivel szerelme nem teljesülhetett be, Narcissust elepesztette a sóvárgás és nárcisz virággá változott, mely azóta is őrzi a nevét...” Emiatt a történelmi múlt miatt nem illik nárciszt vinni ajándékba – vendégségbe, mert a hiúság, az önzőség szimbóluma, virága lett.

Az ókori görögök hübrisznek hívták ezt a tulajdonságot – a túlzott önzés fogalmát –, de ez náluk inkább pozitív jelentéstartalommal bírt. Pszichológiai értelemben csak később kezdték el használni ezt a kifejezést.

Alapvetően mindannyiunknak vannak narcisztikus jegyei, viszont aki beteg, annak gyakoribbak, mélyebbek ezek a tulajdonságai. A narcisztikus személyiségzavar bármely formájában szenvedhet – merthogy van több is – szülőnk, gyerekünk, párunk, munkatársunk, főnökünk...egyszóval bárki. A gyerekek alapvetően nárcisztikus személyiségek, hiszen ők kevésbé empatikusak, nem fejlődött még ki bennük ez a képesség, tulajdonság. A saját akaratutakat szeretnék érvényesíteni feletted, szinte mindegy nekik, hogy hogyan, vagy milyen áron. Talán így érted meg a legjobban, hogyan is működnek a nárcisztikus személyiségzavarosok. Pont így. Úgy is fogalmazhatnánk egyszerűen, hogy lemaradtak egy gyermeteg szinten amiből nem voltak képesek tovább fejlődni, ebből adódóan lett egy ilyen jellegű fogyatékosságuk, ami maradandó.

Megoszlanak a szakemberi vélemények arról, hogy ez a személyiségzavar pontosan mitől alakul ki, abban azonban egyetértenek, hogy a szülők a felelősek ezért, és a korai fejlődés szakaszában történik valami, tehát nem genetikai öröklődés. Nagyrészt – de nem minden esetben - az anyával való kommunikációt teszik felelőssé, és, hogy ne legyen még elég nyomás az anyákon - az ő szerepük ebben jóval nagyobb mint az elsőre látszik, de haladjunk sorban.

Gyermekünket hajlamosak vagyunk, nem „reálisan” nézni. Ő a legügyesebb, legszebb minden létező gyerek közül...mindegy, ha kicsit csámpás, kancsal, akármi...akkor is képesek vagyunk elhitetni vele, hogy bármelyik szépségversenyt megnyerné, mert SZÁMUNKRA ő a leg leg leg….Tudjátok, piszok nehéz egy helyzet ez. Mert ott van az egyik oldalunk, hogy biztassuk a kölyköt hiszen bármit elérhet, bárki, bármi lehet ha tesz érte, de ezt az utat csak nagyon kevesen képesek végigjárni. Közben pedig sok esetben olyan helytelen remény magokat ültetünk, ami vagy azt eredményezi, hogy a gyerek elbízza magát és öntelten lesz, más gyerekek fölé emelkedik. Felnőttként pedig szélsőséges esetben narcisztikus lesz, vagy csalódni fog, hiszen még sem olyan szép, meg okos, meg ügyes mindenben mint anya azt évekig mondogatta neki – jó szándékkal, félig tudatlanul, becsapta…- . Azt hiszem a realitás egy nagyon fontos dolog. Figyeljük meg azt, a mi gyerekünk miben a LEGJOBB – mert mindenben nem lehet - és ezt szépen el is kell, hogy magyarázzuk neki. Pistike ebben jó, te abban. Nem vagytok egyformák, de nem is kell…. Például hiába tudom, hogy a lányom esze úgy vág mint a borotva, de amikor – szerinte - olimPITONT játszik, nem fogom neki azt mondani, hogy a leugrása 10 pontos, amikor Csórim néha úgy szerencsétlenkedik, hogy rossz nézni. Tehát nagyobb kaliberű mozgásokban nem kifejezetten ügyes, amivel alapjáraton nincs baj, mert másban viszont igen. Így hát igyekszem a pozitív dolgokat erősíteni, de semmi esetre sem „csapom” be a negatív dolgok túlzó ajnározásával, viszont figyelek, hogy ettől ne is érezze magát leértékelve.

És bár látszólag nem kapcsolódik szervesen a témához, hadd idézzek nektek egy cikkből amit az otthon tanulásról készítettek. Érdemes elgondolkozni rajta:

„ Szoktam mondogatni, hogy Magyarország a matek korrepetálás országa.(….) Magyarországon megkeressük, miben rossz a gyerek, és elküldjük korrepetálásra. Kemény Dénes mesélte egyszer, hogy volt egy rendkívüli rálövője. Az edzés szünetében mondta neki, hogy “Mester, nekem nem megy a védekezés, rá kellene erősíteni”. Ő pedig azt felelte, “Majd gyúr arra az, aki a világ egyik legjobb védője, te gyakorold a rálövést”. Én nagyon hiszek ebben az elvben. ...”

Tehát, a nárcisztikus személyiségzavar kialakulhat egyrészt attól, hogy realitás teljes hiányában, a gyerekünkbe ezt szó szerint beleneveljük, és túlértékeljük a képességei ellenére is.

Azonban ott a másik szélsőség amit talán könnyebb megérteni mint az előző okot. Ez nem más mint, az, ha nagyon leértékeljük a gyereket, és egy folyamatos megfelelési kényszerben kell élnie. Ha soha semmiben nem elég jó, ha neki csak hármasak a képességei, de mi csillagos ötös alá nem akarjuk adni és ezt hangoztatjuk is, ha mindig másokhoz hasonlítjuk. A gyerek ebben az esetben kialakít magának egy álomképet amilyen szeretne lenni – ami nem lesz soha, hiszen az nem önmaga, hanem a szülei víziója, elvárása – és adott esetben akár még felnőttként is képes elhitetni a családjával és a környezetével is, hogy ő olyan, amilyennek szerették volna, hogy váljon – ezáltal szerinte szerethetőbb a számukra –, még ha köze sincs a valódi énjéhez – de legalább szeretik, hiszen a irányába tanúsított leértékelő stílustól magas szintű a szeretet hiánya…. -. Ezzel együtt komoly belső frusztrációt, és szégyenérzetet cipel a lelkében, hogy valójában soha nem lett olyan mint azt elvárták tőle, miközben ezt megpróbálja akár túlzóan magabiztos külső fellépéssel titkolni.

A betegség genetikailag ugyan nem örökölhető, de azért a viselkedési minták másolásról se feledkezzünk el, és ebben az esetben nagyrészt az apától van mit másolni, hiszen a nárcisztikus személyiségzavar inkább férfi betegség. - cserébe pedig vannak más személyiségzavarok amik nőik…-. Konkrét nárcisztikus személyiségzavarban az emberiség mindössze 1% szenved, de a fajtáitól, kísérő tüneteitől, más, kísérő betegségektől azonban sokkal többen.

És itt jön be a képbe az anyák másodszámú szerepe, és felelőssége. Ugyan ez egy későbbi téma, de egy kis részt kiragadok...a nárci betegségben szenvedő férfiak általában gyenge párt választanak maguknak. Van, hogy hibáznak és erős öntudatú nőbe futnak bele - nah arra rá is csesznek, nem kicsit - de általánosságban nem ez a jellemző. Az ő „átlagos” párjuk akivel hosszútávon akarnak lenni inkább szelíd, irányítható, manipulálható, átverhető, vagy valamilyen oknál fogva önbizalom hiányos, sérült az önbecsülése, esetleg pszichésen nem stabil - így könnyebben bele lehet dumálni, hogy bolond- . Most képzeljük el, hogy van egy ilyen férfi, és egy ilyen nő, nekik pedig van egy gyermekük…Az anya képes megvédeni a gyermeket a beteg párjától? Aligha, és ez igen sajnálatos. Mondhatnánk azt, hogy még magát sem, nemhogy a gyereket, de akkor anyaként kérdem én: mégis ki az atya úr isten mellett álljunk, ki miatt vegyünk erőt magunkon, ha nem a gyerekünk miatt? Ki adjon erőt, ki adjon motivációt a változásra, ha nem a gyerekünk? Itt elsősorban az anyának kell fellépni az ellen, hogy generációkon át ne menjen tönkre a családja – és önmagam sem -.
Igazságtalan, hogy ez is többnyire az anyák sara? Hát kurvára az, már bocsánat. De nem véletlenül írogattam azt nektek több téma kapcsán is, hogy foglalkoznod kell magaddal, a lelkeddel, ha kell, szakember segítségét kell kérned, mert nem tudsz erős és egészséges gyereket nevelni, ha még arra is képtelen vagy, hogy kiállj érte, magadért, és adott esetben – csak, hogy menjünk vissza az erdeit témához –, megvédd egy nárcitól. Elborzadva olvasom néha, hogy anyák szenvednek ettől, és hagyják a gyerekeiket is ebben szenvedni, de itt tényleg csak 16 másodperc van az önsajnálatra! Össze KELL szednie magát minden nőnek, anyának, aki ilyen helyzetben van, olyan erősnek kell lenni mint egy hadseregnek, ezt értésétek meg, és fogjátok fel úgy, hogy nincs más választásotok, mert tényleg nincs!

Mert ami egy nárci gyerekére vár felnőttként ha anyaként nem rántod ki ebből, vagy nem véded meg, az nem élet lesz hanem egy vegetálás, vagy nagyon szerencsés esetben egy hosszú, kínszenvedéses út amíg rendbe teszi magát a magzatod, rosszabb esetben pedig ő is egy beteg nárci lesz...de akkor már késő. A most az, most van, nem később! És ha kell, KÉRJ SEGÍTSÉGET, de lépj! Nem hinném, hogy azt szeretnéd, hogy a gyermeked egy sérült felnőtt legyen, te pedig az életed nagy részét lelkifurdalásban éld le, mert nem tettél meg mindent amit csak lehetett.

Folytatásban:
De milyenek valójában a nárcik? Miről ismerni fel őket?